Az azbeszt csodálatos geológiai anyag - nagyon tartós
és olcsó -, Kanada, Oroszország és Dél-Afrika bányáiban még napjainkban
is bányásszák. Semmi meglepő sincs hát abban, hogy a gyárosok
aranytojást tojó tyúknak tekintették, és ezerféle terméket állítottak
elő belőle a hullámpalától az azbeszttextilen, a fékbetéten át a
szigetelőanyagokig.
Az orvosok azonban nagyon hamar észrevették, hogy katasztrófa
közeleg. Denis Auribault francia orvosi munkafelügyelő már 1906-ban
azonosította a veszélyt, és "szilikózist, tüdővészt, valamint
tüdőszklerózist" diagnosztizált azoknál a munkásoknál, akik egy
azbeszttextilt készítő fonógyárban dolgoztak. A gyár ötven munkásának
halála keltette fel a figyelmét. Csakhogy ezek az intézkedések
elégtelennek bizonyultak, mivel ez az anyag annyira rákkeltő, hogy még
a legkisebb mennyiségben is veszélyes. Eközben az azbesztfeldolgozás
éppen az 1970-es években érte el a tetőpontját. Noha a vállalatok
mindezt tudták, mégis szándékosan folytatták a mérgező anyag gyártását
és eladását.
Az Európai Bizottság 1962-ben a hat tagállama számára ajánlásokat
fogalmazott meg, amelyekhez a munkahelyi betegségek listáját is
mellékelte. Mégis egészen 2005-ig kellett várni arra, hogy az Európai
Unióban teljes tilalmat rendeljenek el. Úgy tűnik, ez a hosszú
halasztás mára katasztrofális következményekkel járt. Az azbeszt
nemcsak az azbesztfeldolgozó munkások, hanem hozzátartozóik, sőt a
gyárak szomszédságában élők vagy dolgozók közül is nagy számban szedte
áldozatait. Becslések szerint 2029-ig Nyugat-Európában már félmillióan
fognak meghalni az azbeszt okozta tüdőbántalmakban, tüdőrákban és
rosszindulatú mellhártyadaganatban (mesothelioma). Az áldozatok nem
kizárólag ennek az iparágnak a munkásai közül fognak kikerülni, hanem
olyanok közül is, akik sohasem dolgoztak ilyen munkahelyen.
Az azbesztipar fél évszázadon keresztül működhetett - ezt annak a
kifinomult marketing- és lobbistratégiájának köszönheti, amelyet
valamennyi uniós országban végzett. 1971-ben az azbesztgyártók már
közös stratégiát dolgoztak ki. M. F. Howe, az Asbestos Information
Committee (AIC) elnöke azt tanácsolta társainak, hogy működjenek közre
az akkor bevezetés előtt álló szigorúbb törvényi szabályozásban: "Ez a
legegyszerűbb módja annak, hogy megakadályozzuk a határozott
intézkedések bevezetését, és befolyásolni tudjuk a szabályozást." Előre
látva, hogy az azbeszt elleni támadások szaporodni fognak, közös
cselekvésre szólította föl a kollégáit: hozzanak létre
lobbiszervezetet, egy olyan akciócsoportot, amelynek jó kapcsolatai
vannak PR-ügynökségekkel.
Az azbeszt hívei által alkalmazott kommunikációs stratégia nagyon
hasonlított a korszak cigarettagyártóinak stratégiájához. Ugyanazzal a
PR-ügynökséggel, a Hill and Knowltonnal működtek együtt. "Az
azbesztgyártók teljes mértékben megvalósították azt, amit elterveztek -
állítja Jean-Paul Teissonniére, a francia áldozatok ügyvédje. - A
Franciaországban 1977-ben bevezetett új szabályozás ennek köszönhetően
kevésbé volt szigorú, mint az 1966-ban bevezetett brit. A brit
áldozatok szervezetei a mi törvényünket csak úgy aposztrofálták:
gyilkossági engedély."
Az AIC 1979. október 29-i párizsi helyzetértékeléskor a jelen lévő
vállalatok képviselői elhatározták: "Szükséges, hogy komolyan
támogassuk az azbesztlobbit Európában több szinten is a munkásokkal, a
szakszervezetekkel, a vásárlókkal és a politikusokkal szemben. Az
azbesztiparnak rövid távon érdeke helyettesítő termékek felkutatása, de
alapvető fontosságú, hogy egyetlen cég se mondjon le az azbesztről." Az
EGK-val szemben képviselt magatartásról az 1981. február 24-i brüsszeli
tanácskozáson döntöttek. Amint a határozat jelzi, a konferencián részt
vevők többségének "az az érzése, hogy az iparnak Európában harcolnia
kell az azbesztért. Arra kell törekedni, hogy az Európai Parlament
tagjait bevonjuk az üzleteinkbe, főleg akkor, ha választókörzetükben
találhatók azbesztgyárak. Szükség van arra is, hogy erősítsük a
partnerek (építészek, tervezőirodák, közhivatalok) és az
azbeszttermékeket hasznosítók bizalmát".
Amikor az unióban végre életbe lépett az azbeszttiltás, az országok
egymás után adták el szerszámgépparkjukat olyan fejlődő országoknak,
ahol még engedélyezik az azbeszt használatát. Például Kanada továbbra
is folytatja az azbeszt bányászatát. És nagyon úgy tűnik, addig nem is
hagyja abba, amíg a készletek ki nem merülnek.
Magyarországi helyzetkép
Magyarországon a tüdőrák-megbetegedések 4,6 százalékában az azbeszt
a bűnös. Évente mintegy hatezren halnak meg tüdőrákban, így 200-300
esetben a halált az azbeszt okozta. Ha ehhez még hozzáadjuk az
évenkénti mintegy 100 mesotheliomás halálesetet, amely egyértelműen az
azbesztre vezethető vissza, akkor szembeötlő: az ötvenes-hatvanas évek
egyik nagy ipari "sikertörténete" súlyos népegészségügyi roncsoló
hatást fejt ki. Az azbeszt elleni háborúban ma a fő cél a lakótelepek megtisztítása.
2004 és 2006 között a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív
Program keretében két lakótelepen végezték el az azbesztmentesítést.
Egy országos felmérés szerint eddig a magyarországi lakásoknak
mintegy 20 százalékát sikerült "megtisztítani", s 2007 elején több mint
17 ezer lakást érintően 140 ezer négyzetméternyi területet kell
mentesíteni. Ennek költsége elérheti a tízmilliárd forintot, s
hozzávetőleg ugyanekkora öszszegre becsülik az állami, önkormányzati
vagy magántulajdonban levő középületekre fordítandó összegeket is.